KRITIKA

Sárember

A Szegedi Kortárs Balett a Petőfi Csarnokban

“Olyan huncut vót Ádám. Inkább borda nélkül járna máig is minden férfi, nem elég neki egy nő.”

Egyéni hangvételű, szellemesen tragikomikus új koreográfiával áll elő Juronics Tamás. A magát “posztmodern” irányzatként meghatározó Szegedi Kortárs Balett az utóbbi években az úgynevezett kontakt technikában tökéletesítette magát. Most visszatekintve úgy tűnik, hogy Juronics Tamás egymást követő művei ennek a technikának különböző kifejezési lehetőségeit ízlelgetik. A Porond és a Trió – gumiszőnyeggel és gumitrambulinokkal – a cirkusz és az akrobatika groteszk hatásait igyekeztek kiaknázni, míg a Stravinsky: Sacre du printemps-ban a brutalitást és agresszivitást hangsúlyozta ez a táncnyelv. A kitűnő együttes tökéletesen birtokolja ezt az akrobatikus felkészültséget és erőnlétet igénylő technikát, és csakugyan karakteres egyéni arculatot tudott vele kimunkálni, ugyanakkor nem tagadhatjuk, hogy ez a stílus hosszú távon bizonyos egyoldalúság veszélyét rejti magában. Többszöri látásra idővel egysíkú hatást vált ki. A lendületekkel egymást röpítő, egymásra ugró, bravúrosan földre zuhanó és felpattanó elemekre építő táncnyelvben -a súlypontáthelyezések és lendületek tökéletesen kimunkált mechanizmusai mellett -ezidáig a karmozdulatok igen behatároltak voltak, s a lábmotivika is meglehetősen egysíkúnak tűnt. Az első látásra meglepőnek, olykor mulatságosnak ható “unisex” eluralkodása, amikor is a nők a férfiakkal azonos módon repítik, cipelik a férfi partnert, idővel hiányérzetet kelt. A női elem hiánya hosszú távon formában és tartalomban is beszűkíti a koreográfiák világát. Talán nem véletlen, hogy ennek a technikának egyik híressége, Josef Nadj (Nagy József) férficsoportra épített és egyik utolsó darabját (a Crie du cameleon-t) cirkuszi akrobataiskola növendékei számára alkotta. Ugyanakkor a stílus másik nagymestere, a latin-amerikai származású Roberto Galvan más stílusokkal (például éppen tangóval) keverten ér el gazdagabb, lírai hatásokat. Úgy tűnik, Juronics Tamás is ilyen irányban keresi a kibontakozást. (Legutóbb, ’96 nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatott J. F. Kennedy című musicalben -a meglehetősen közhelyekből építkező darabban -mindenkor üdítően emelkedtek ki a cselekmény egyes fordulatait szellemesen jellemző Juronics-koreográfiák.) Új művében, a Sáremberben tökéletesen érvényesül szuggesztív táncos személyisége és jellegzetes ironikus koreográfusi látásmódja. Már eleve örömmel vettük kézhez a Pollner Zoltán remek délalföldi gyűjtéseire építő, Ádám és Éva történetét elmesélő műsorfüzetet. A népi filozófia humorának és a “kortárs” koreográfia szarkasztikusan eltávolító szemléletének egybevetése önmagában is telitalálat. “Az Úristen csinált egy agyagembört, egy sárembört” -halljuk egy maroslelei mesélőtől. -“S az első sikertelen valamire azt mondta: ,Ez jó lösz nőnek’, mert elfelejtette rátenni a koronát. A második, sikeresebb formára koronát tett. Az lett Ádám, a férfi.” Egy másik maroslelei mesélő asszonytól viszont megtudjuk, hogy Ádám szomorúan járt-kelt a szép paradicsomban, mert nem volt társa Az Úr elaltatta, kivette a bordáját és abból teremtette Évát. Mire Ádám ébredéskor meglátta a szép nőt, arra kérte a Teremtőt, hogy szedje ki az összes bordáját. “Olyan huncut vót Ádám. Inkább borda nélkül járna máig is minden férfi, nem elég neki egy nő. Ilyen vót Ádám.” Ezekről a mai és örök Ádámokról mesél Juronics koreográfiája. A férfit ellenállhatatlanul, sorsszerűen vonzó Évák felmutatásához, az egymástól eltérő szerepkörökhöz más-más lírai töltetű mozgásformák járulnak. A vadul tomboló ifjú férfiember életének hajnalán, a vízből kiemelkedő hajladozó, karcsú, ifjú nádszálak bűvölete után az ifjú hímek hordái a színpadot vad rohanással átszelő fiatal női lényeket igyekeznek megragadni. Majd -fordított előjellel -, a vad nőstények csapata veti rá magát az odatévedt férfiemberre. Később, egy piros ruhás lánnyal való szenvedélyes szerelem kibontakozását és megromlását követi a “véglegesnek” szánt élettársi kapcsolat. A sötét, tompa színekben megjelenő hitvest dereka köré font hosszú szalag köti össze a férfival. Ez a nemzetközi folklór egyes lakodalmi szertartásaiból ismert motívum itt szellemes ötlettel tragikomikus humor forrásává válik. A hitvesi kötelékbe zárt férfi nem tud ellenállni a harsogva tomboló fiatal nőstények hívásának. Feléjük rohanva magával rántja a széken ülő hitvesét, aki székkel együtt a földre zuhan. A bűnbánóan visszarohanó Ádám felállítja a széket és ölébe kapva vigasztalja hűséges áldozatát. A jelenet többszöri, egyre groteszkebbé váló ismétlése után a férfi szép csendben észrevétlen kibújik a kötelékből és így folytatja tovább Végeláthatatlanul, sorsszerűen, megvénülve, megrokkanva, egyre szánalmasabban. Az öregedő Casanováról, a nők áldozatává vált elátkozott Don Juanról szóló örök téma, Fellini 8 és 1/2-je után, így válik személyes hangú önironikus táncjátékká Juronics kompozíciójában. Egy “kortárs” koreográfia színpadi eszköztárából manapság világért sem hiányozhatnak a divatos színpadi kellékek. A víznek és a homoknak szerencsére ezúttal csakugyan van funkciója “a sárból gyúrt embör” esetében. Csak ne láttunk volna annyi vizet és sarat az utóbbi évek színpadain! (Sárban fetrengő Shakespeare-előadást, “vértócsák” fölött pallókon közlekedő görög tragédiát. Legutóbb a Stravinsky-darabnál is “eltanácsoltak” az első sorokból a fröcskölés miatt) Nem hiányzik az ablakkeret és a letakart fehér asztal sem. Ám szerencsére a közkézen forgó külsőségek mellett van most valóban egyéni világlátás, mozgásinvenció és színpadi ötlet is, sőt, ebben a tárgykörben olykor némi túladagolást is éreztünk. A darab vége felé egymásra halmozott ötletek és jelenetek végül már kioltják egymást. Kevesebb tán több lenne! A darabnak így többször is vége van, amikor is váratlanul újra elölről kezdődik ugyanaz, kissé más felállásban. Így végtére már jócskán ki is fáradtunk, amire elérkeztünk a valóban hatásos, gúnyorosan tragikus befejezéshez. A tárgyilagosság kedvéért azonban meg kell jegyeznünk, hogy a koreográfia időtartamát illető megérzéseinkben esetleg generációs kérdésről is van szó. Mert a Petőfi Csarnok fiatal közönsége, amely teljes joggal és megérdemelten vastapssal ünnepelte a kitűnő együttest, talán nem is érezte hosszadalmasnak, a témához mérten “túlbeszéltnek” ezt a darabot Az előadógárdából szinte senkit sem lehetne kihagyni. A Szegedi Kortárs Balett tizennégy táncosa egyaránt fölényesen műveli az akrobatikus technikát és ugyanakkor művészi kifejezőkészségük is figyelemre méltó. Az új műsor reményt ad arra, hogy újra tovább színesedik az együttes palettája, és a mozgásnyelv gazdagodásával még újabb lehetőség nyílik a táncos egyéniségek megmutatkozására. A zenei összeállítás (a Balanescu Quintett, Tóth Attila, Tóth Szabolcs és Földes Gábor közreműködésével), valamint Molnár Zsuzsa díszletei és jelmezei tökéletesen szolgálják a sikeres produkciót. Pór Anna
Juronics-montázs: Sárember Juronics Tamás és Markovics Ágnes Fotó: Papp Dezső
vissza a tartalomhoz